ELKÁRHOZOTT LELKEK - NYÁRFALEVELEK jellemzők

A szocializmus dübörögve száguld, az ország szépül és épül, az eszmék hatalmas és impozáns eredménye árnyékában – a Strand dűlőben, ahogy egy, az építkezés végén ottfelejtett ősrégi buszba beköltöző roma család letelepülése után az illetékesek gyorsan elnevezik a helyet – emberi sorsok formálódnak. Különös emberek sodródnak össze a történelem, kicsiny, vitatott szeletében: egy Auschwitzot túlélő zsidó „festő”, egy náci haláltábor ex-parancsnoka, egy cigánykaraván vajdájának fia és családja, egy gyönyörű ikerpár és még néhányan, akiknek a történetben kisebb-nagyobb, ám valamiképp fontos szerepet szán az élet. Az örök párharc a jó és gonosz között uralja a sajátos hangulatú, fordulatos regény témáját, mely egyfajta időutazásként kalauzolja az olvasót egy olyan korszakba-világba, ahol szinte semmi sem az, aminek látszik...