Elveszve Amerikában

Tímár Natália Győrött járt középiskolába. 2007 elején még pont olyan volt, mint az összes többi diáklány, néha szomorú, sokszor vidám. Ma már teljesen más, mosolyogni, ezzel együtt biztonságban élni újra kell tanulnia. Felnőtt lett egy év alatt. Súlyos árat fizetett, fizet azért, mert megingott, mert távol otthonától nem érezte, hogy valaki fogná a kezét, mert rosszul mérte fel a lehetőségeit, mert túl messzire került a családjától.
Natália élete egyik nagy lehetőségének tűnt, hogy 2007 őszétől Amerikában tanuljon és befogadó családoknál éljen egy éven át. A lehetőségből rémálom lett. Ezt az időszakot nehéz lesz feldolgoznia, talán egész életében küzd majd emlékeivel. Azokkal az emlékekkel, melyeket ebben a könyvben megoszt mindenkivel. Talán maga sem tudja, miért. Hiszen olyan dolgokat mesél el őszintén magáról, melyeket általában titokban szoktunk tartani. Natália nem tudja elmondani senkinek, azonban azt szeretné, ha elmondhatná mindenkinek. Okulásként? Izgalmas olvasmányként? Mindenkinek magának kell eldönteni. Az azonban bizonyos, dönteni, véleményt alkotni a lányról, aki lázadva kereste önmagát, csak akkor lehet, ha jobban megismerjük, ha meghallgatjuk az elveszett hetek történetét úgy, ahogyan ő meséli el nekünk.
A kötetet még érdekesebbé teszi Harcsás Juditnak, a Kisalföld újságírójának levelezése Pápay Gusztávval, az amerikai rendőrből lett magánnyomozóval, aki a család megbízására kezdte el Natáliát keresni a kontinensnyi országban. Tűt a szénakazalban...