EMPÁTIA - A BELEÉLÉS LÉLEKTANA jellemzők

A nyugati hagyomány emberképe zárt belső érzelmi és gondolati világot jelenít meg, amely csak a beszéd révén nyílik meg a másik számára. Az utóbbi kb. fél évszázadban viszont mind több adat bizonyítja, hogy az ember nagyon is nyitott lény: tekintetén, mimikáján, gesztusain át nagyon sok nemverbális csatorna is összekapcsolja emberi környezetével, beszéde, a szavakon túl, sok lelki tartalmat rejt és közvetít, és az ember minden vonása, sajátossága – pl. külseje, öltözéke, tárgyainak rendszere stb. – voltaképpen kommunikációt is hordoz. Mindezt képesek vagyunk egymásban megérteni és értelmezni, ha figyelmet fordítunk rá. Ilyen módon képesek vagyunk beleélni magunkat a másik lelki helyzetébe, át tudjuk venni annak érzelmeit, rezonálunk a másik szándékaira, rekonstruáljuk a perspektívát, ahogyan ő a világot látja, gondolkodik. E képességünket, ennek alkalmazását nevezik empátiának. A beleélő megértést a civilizáció háttérbe szorította, de a másikra hangolódás újra tanulható és gyakorolható