Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
"Különösen az 1990. évtől kezdve nyílt alkalmam, leginkább műemléki kutatások révén, a jelen kötetben szereplő, az erdélyi régiség körébe tartozó emlékek, emlékegyüttesek, többségükben templomok és kastélyok kutatására vagy legalábbis alapos megismerésére, s ezekről, amennyire a körülmények lehetővé tették, nemcsak szakmai beszámolók és tudományos közlemények, hanem szélesebb érdeklősét is kielégítő rövid összefoglalások is születtek. A műemlékvédelem nehéz feladatai ugyanis közösséget kívánnak: közösségi, társadalmi összefogás, akarat nélkül a legértékesebb műemléket sem lehet fenntartani, így felelősen gondolkodó kutatónak alapvető, azt is mondhatnánk becsületbeli kötelessége, hogy kutatásainak eredményeit leírja, s a lehetőségekhez képest minél tágabb közegben terjessze."
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
Épületek emlékezete - Nevezetes épületek Erdélyben jellemzők