Erdők s vizek közt

Egy tizenkilenc éves angol fiú 1934-ben, útban Londonból Konstantinápoly felé, fél év alatt gyalogszerrel keresztülvág az országon, majd évtizedek múlva, már mint a nagy hagyományú angol útleírás világszerte ismert, élő klasszikusa, nekiül, és emlékezetből, valamint naplója és egy újabb, önellenőrző látogatás alapján fölidézi és megírja fiatalkori utazását. A művelt angol, sőt amerikai és nyugat-európai olvasóközönség tekintélyes része ma ennek a sok kiadást megért könyvnek az alapján képzeli el Magyarországot és Erdélyt, vagy indul el, hogy közelebbről is megnézze magának.
Az angol útirajz legjobb hagyománya az előítélet nélküli szemlélődés, a mindenre nyitott kíváncsiság, tényszerűség és személyes hang ötvözése. Fermor is ezt követi. Remek megfigyelő, minden érdekli a bejárt országokban: a táj és földrajza, a természeti környezet, a helyi történelem, a nyelv, az életforma, a társadalom, az építészet, a folklór. Magyarországon megdöbben a hihetetlen szegénység, az elképesztő fényűzés, a feudális szokások láttán, de roppant élvezi, hogy még isten háta mögötti helyeken is minduntalan angolul kiválóan beszélő, nagy műveltségű, világot járt, bölcs öreg arisztokratákkal cseveghet. Nekünk, magyaroknak különösen a szívünkhöz szólhat, hogy míg e nevezetes memoárok első kötete Hollandián, Németországon, Ausztrián és Csehszlovákián végigvonulva a párkány-esztergomi hídon végződik, addig ez, a második szinte teljes egészében a magyarok közt, Csonka-Magyarországon és Erdélyben "játszódik". A rokonszenves, kulturált, a klasszika-filológiában és az európai történelemben egyaránt jártas fiatalember a szó szoros értelmében belehabarodott a két világháború közötti Magyarországba, Budapestbe, mágnásokba, nagypolgárokba és parasztokba egyaránt. Gróf Teleki Pál Uri utcai palotájától Vajdahunyadig, az Arizona mulatótól a hegyi pásztorokig, úrikisasszonyoktól cigánykaravánokig mintegy a harmincas évek közepének magyar világa őrződött meg sajátos zárványként ebben a könyvben.