EXTENSA - REGÉNY AZ EPR-PARADOXONRA

Az Eins­tein–Po­dol­s­ky–Ro­s­en-pa­ra­do­xon sze­rint az elemi ré­szecs­kék ha­tás­sal van­nak egy­más­ra, még több száz fény­év­nyi tá­vol­ság­ból is. A tör­té­net me­sé­lő­je a tá­vo­li jö­vő­ben, a Föld utol­só el­ér­he­tő szeg­le­té­ben éli békés éle­tét. Ám fel­nő­ve las­san­ként rá­éb­red, hogy boly­gón­kon, a tel­jes uni­ver­zum­mal egye­tem­ben egy ma­ga­sabb rendű ci­vi­li­zá­ció kép­vi­se­lői ural­kod­nak, akik úgy te­kin­te­nek az em­ber­re, ami­ként mi em­be­rek te­kin­tünk a han­gyák­ra. Az esz­köz, mely eze­ke­nek az Ide­ge­nek­nek ha­tal­mat szol­gál­tat a koz­mosz fe­lett, a cím­ben sze­rep­lő ex­ten­sa – egy rend­kí­vül fej­lett tech­no­ló­gia, egy­faj­ta anyag, amely­nek el­mé­le­ti alap­jai évek óta úgy is­mer­tek, mint az EPR-pa­ra­do­xon.