Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A kötet szerzője kíméletlen őszinteséggel mesél az életéről, ifjú- és felnőttkori kalandjairól. Élete során mint mindannyian - kisebb-nagyobb lelki drámákon, válságokon esik át. E kötetben pontos lélektani beleéléssel tárja elénk azt, amiről hétköznapokon nem szoktunk beszélni, de amiről a jó irodalom, a jó író mindig is beszámol. Megjelennek az ötvenes évek gyerekkori képei, felvillannak az ötvenhatos emlékek. Feltárul a szerző apjának szerepe a forradalom előkészitésében. Felbukkan Nagy Imre és mások hősies alakja. Aztán a Kádár korszak, majd pedig napjaink tragikus és szórakoztató elbeszélései pedig egy elsikkadt, mellőzött nemzedék sajátos élményeit, életérzését ábrázolják, azokét, akikre se akkor, se most nem volt szükség, akik először (jó sokáig) túl fiataloknak számitottak, aztán szinte átmenet nélkül, túl öregnek.A szerző az ötvenes évek, a Kádár korszak és napjaink ujjlenyomatát készítette el. Egyedi, félreismerhetetlen és kizárólagosan azonosítja azt, akiről szó van.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
EZT JÓL MEGSZÍVTUK, SRÁCOK! ár és hasonló termékek