Fagylaltok

A fagylalt alapreceptjének legfőbb eleme a felfőzött tej vagy tejszín, amelyből csokoládé, rum, dió, mandula stb. hozzáadásával készülnek a különféle változatok. A gyümölcsfagylalt alapja ezzel szemben a sörbet, amely joghurttal, kefirrel, íróval készíthető el; a sörbet pedig gyümölcsléből, borból, pezsgőből állítható elő. Ehhez jön még a - többnyire forró cukorsziruppal felvert tojásfehérjéből álló - habmassza.
Ki hinné: a fagylaltnak komoly múltja van. Szerényebb elődjét a kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték. A "hideg nyalat" - ahogyan a szakirodalom szerint e különleges édességet egészen a múlt század elejéig nevezték - gyorsan népszerűvé vált a korabeli Dél-Európában is, ahová a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el. Orvosságként, ütközetek előtti élénkítőszerként egyaránt fogyasztották. Az elsősorban fejedelmi és császári udvarokban felszolgált fagylaltféleségek - amelyekhez gyakran több száz kilométeres távolságról kellett a jeget hozatni - az évszázadok folyamán egyre dúsabb ízesítésűvé váltak. Néró császár számára például ibolyával, rózsavízzel tették különlegessé a mézzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert jeges csemegét. (Bár a 18-19. századtól az európai kontinensen már közel száz fagylalt- és sörbetféleséget kínáltak a nagy cukrászműhelyek, Erzsébet királyné kedvence is hasonló volt: ibolyaízesítésű.) A döntő újítást a 13. században vezették be, amikor rájöttek, hogy jóval finomabb csemegét kapnak, ha magát a fagylaltkészítő edényt hűtik le tartalmával együtt, s nem pedig jeget kevernek a masszához. A világ első, a nagyközönség számára nyilvános fagylaltozóját az 1670-es években Párizsban nyitották meg.