Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Fairy Oak Zöldlapályvölgy ősi, elvarázsolt falva, amely Tölgyről kapta a nevét, az óriás bűvös fáról, mely köré épült. Fairy Oakban a Fény és a Sötétség Mágusai szoros szövetségre léptek és harmonikusan élnek együtt a Nembűvölőkkel, olyannyira, hogy szinte lehetetlen őket megkülönböztetni egymástól. De úgy tűnik, most a békeidőnek vége szakad, mert az ősi ellenség visszatért, hogy bosszút álljon. A Sötétség Ura a homályban akarja uralni a világot, és hogy ez sikerüljön, meg kell semmisítenie a mágikus hatalom másik felét, a fényt. A védelem a Mágusok feladata, akik már a régmúltban is sikeresen elűzték őt, de az Ellenség beférkőzik közéjük és az ősi szövetség meginogni látszik. A remény Vanília és Pervinka, a fiatal ikerlányok kezében van, akik a szövetség élő szimbólumai. Így folytatódik ezernyi kaland közepette Feli, a fénytündér története, akire az a rettenetesen nehéz feladat hárul, hogy megvédelmezze Fairy Oak ikerboszorkáit.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: