Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A Fecsegő demokrácia? című könyvem valójában forrásgyűjtemény. Még 1988-ban - mint a megyei lapnál, az Észak-Magyarországnál dolgozó újságírónak - lehetőségem nyílt kutatni az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottsága meglehetősen féltve őrzött, elzárt archívumában. A most közreadott dokumentumok (korábban kizárólag anyagi okok miatt nem állt módomban megjelentetni) az egykori MKP iratai, s egy részük most lát először napvilágot. E dokumentumok (...) hiteles írások, már ami az eredetüket, meglétüket illeti. A benne foglaltak valóságtartalma - több évtized távlatából szemlélve - sok helyütt nemcsak hogy megkérdőjelezhető, hanem több esetben torz is. Ám e közölt "tények" az elfogultság, a véletlen vagy a szándékos félrevezetés mellett mindmáig helytálló igazságokat is tartalmaznak arról a korról, amelyben születtek. Igen, egy adott történelmi időszak ellentmondásos viszonyait tükrözik egy párt szemszögéből, érdekeinek megfelelően sajátos ellentmondásossággal. Az e kor történelme iránt érdeklődőknek, akik e korszakot csupán történelemkönyvekből ismerik, azoknak úgy gondolom érdekes adalékokkal szolgának ezek a források. Azokat pedig, akik a nevezett korban már éltek - attól függően, hogy a "barikád" melyik oldalán álltak -, minden bizonnyal vitára illetve egyetértésre, de mindenképpen a történtek újragondolására serkenti. (Hajdu Imre)
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: