Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Urbánszki László IV. Béla uralkodásának tatárjárás utáni küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg 1241-ben kizsarolta a mongolok elől menekülő királyunktól három határszéli megyénket. Nem annyira közismert azonban az, hogy Frigyes, kihasználva a kivérzett ország gyengeségét, 1242 tavaszán lerohanta Pozsony vármegyét. IV. Béla ekkor még Dalmáciában tartózkodott, a megye nem számíthatott külső segítségre. A reménytelen helyzetben lévő Hont-Pázmány Ehellős megyésispán, a hatalmát és övéit féltő nagyúr minden lehetőséget kénytelen kihasználni védekezés közben. Nemtelen, sőt aljas dolgokat is el kell követnie, sok szenvedést bocsátva arra a népre, amelyet meg akar óvni, hogy reménye legyen a győzelemre. Hajnalig imádkozva bánja bűneit, melyeket újra meg újra elkövet, hogy népét megvédje.A regény a mongol kivonulást követő hónapokkal folytatja a szerző előző, Vérszagra gyűl című kötetének történet
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
FEGYVER CSÖRÖG - ANNO DOMINI... ár és hasonló termékek