Aki Kierkegaardnál még Krisztus, Nietzschénél egyértelműen az ember lett volna, az én hívására felelő másik. Mert erre a „halottaiból fölkeltésre” egyedül akkor lenne szükség, ha a másikban nem találnánk elég erőt arra, hogy tudja a saját fájdalmából: ki volt ő a másiknak, és neki ki volt a másik a köztük feszülő viszonyban. De a gyászoló elfogadja a mindent, amit a másiktól, a meghalttól kapott, ezzel könyörületességet gyakorol és fájdalma, panasza enyhülni kezd.