Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Márai Sándor egyik főművének, az Egy polgár vallomásainak kapcsán az irodalomtörténet eddig két dologban értett egyet: az 1934-35-ös keltezésű szöveget 1940-ben Márai cenzúrázta, és csonkán jelentette meg, illetőleg a vallomások közvetlen folytatása az 1949-ben lejegyzett Föld,föld!... emlékirat. Az előbbi a gyerekkortól a 30-as évekig követi az életrajzot, utóbbi 1944-el indít, és 1948-ig, az emigrációig vezet el. A kérdéskör betonfalán ágyúgolyóként ütött rést a 2013-ban megjelent Hallgatni akartam című írás, majd ezt követően, fél év múlva a helyreállított Egy polgár vallomásai cenzúrázatlan változatának kiadása, mely szinkronszövegként mindkét változatot megjelenítette. A torzónak tűnő (valójában az is) Hallgatni akartam azonban sok tekintetben átfedést mutat a Föld, föld!... eredeti, kéziratos fejezeteivel (ismétlések, témák újra kibontása stb.), melyeket Márai eleinte gondosan félretett, majd újra elővett, végül pedig elhagyott az ismertté vált Föld, föld!... lapjai közül. És
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
FÖLD, FÖLD!... - A TELJES... ár és hasonló termékek