HAJNALI ESŐ jellemzők

A amp;quot;Romániai magyar írók amp;quot; sorozatban megjelent kötet Szemlér Ferenc válogatott verseit tartalmazza. Szemlér Ferenc a huszadik századi erdélyi irodalom jelentős alkotója, ám életműve mindmáig nem épült be szervesen a magyar irodalmi kánonba, a nagyközönség kevéssé ismeri. Pedig Szemlér kísérletező költői alkat volt, életműve számtalan hatást fogadott magába. A kezdeti nyugatos hangot a dinamikus, változást sürgető expresszionizmus, később az újklasszicizmus váltja fel, majd a nagyobb lélegzetű, gondolati elemekkel átszőtt tájversek uralkodnak el. Utóéletének nem tett jót az, hogy másokhoz hasonlóan ő is a kommunista utópiák, nem utolsósorban a csalfa jelen dalnokává szegődött a második világháború után. Egész életműve értéke azonban vitathatatlan. Vallasek Júlia annak érdekében, hogy a szélesebb nagyközönség is árnyalt képet alkothasson lírai oeuvre-je jellegéről, sokszínűségéről, egy olyan kötetet állított össze (a gazdag válogatást tanulmányt értékű előszóval is ellátva), amely felmuta