HANGOK, ÖSSZHANGZATOK - HAT 20. SZÁZADI FRANCIA ÍRÓNŐ

A feminista irodalomtudománynak egészen az utóbbi időkig sem sikerült koherens elméleti rendszert létrehoznia: a francia feministák többségükben esszencialista álláspontot képviselnek, míg az angol-amerikai kutatók általában empirikusabban igyekeznek megközelíteni a nőiség mibenlétének, illetve a női beszéd funkcióinak meghatározását. Elméleti rendszer felépítése, avagy e szemléletek ötvözése nem célunk: meggyőződésünk, hogy egyik elmélet sem helyettesítheti – legyen az bármennyire is értékes és helytálló – a legfőbb tárgyat: a női szövegek alapos és mélyreható vizsgálatát.A francia feminista irodalomkritikusok fő feladatuknak tartják, hogy a női különbözőséget a nyelvben felfedezzék. Választ keresnek arra is, mennyiben alakul ki a nőírók hatására egy új irodalmi kánon, s szükséges-e ennek tükrében irodalmi örökségünk forradalma. Véleményünk szerint a női beszéd sajátosságainak felderítéséhez először ama kényes kérdést kell felvetnünk, hogy mit is értünk valójában női(es) íráson, menny