Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Tom Murray pszichológus és felesége hiába akarnak gyereket, az orvosi közreműködés is csak házasságuk megromlásához vezet. Ráadásul egyik, eleve kínos sétájuk során egy öngyilkosjelölt fiút mentenek ki a Tyne folyóból, akit tizenhárom évvel korábban Tom szakértői véleménye alapján ítélt el a bíróság egy öregasszony meggyilkolásáért. Danny Millert új identitással bocsátották szárnyra a börtönből már jó egy éve, de azóta sem találja a helyét, és Tomot okolja kisiklott életéért. Tom lelkiismeret-vizsgálatot tart, amibe az is beletartozik, hogy szeánszokra hajlandó a fiúval arról, mi is történt annak idején. Igazolni is akarná, hogy valóban bűnös volt a fiú, de ugyanakkor igazságérzetétől vezérelve meg is óvná, hiszen a büntetését letöltötte. A Booker-díjas Pat Barkertől a Felépülés című, az I. világháborúról szóló regényét ismerheti a magyar olvasó. Most szélsőséges helyzeteket jelenít meg szokatlan szemszögekből, mai környezetben. Nagy tárgyismerettel, feszült párbeszédek keretében veséz
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: