Ház(asság)i feladat jellemzők

Elin épp olyan, mint a legtöbb tizennégy éves kamaszlány: elégedetlen a külsejével, a szülei a tanulással nyaggatják, miközben ő legszívesebben órákig traccsolna a barátnőivel. Egy dologban azonban különbözik a többi lánytól: férjhez akar menni, de lehetőleg azonnal.
Igen ám, de kihez? A fiúkkal való csekély tapasztalata nem készteti meghátrálásra. Jó tanuló és rendszerező elme lévén alapos tervet készít, a házi feladatként írandó tanulmányok mintájára. Kutatás, esettanulmányok, terepmunka, aprólékosan kidolgozva, pontokba szedve - ha az iskolában ez a dolgok rendje, miért épp az érzelmek működnének másképpen?
Már pedig másképpen működnek. Elin kezéből ki-kicsúszik a gyeplő, ám céljától nem hajlandó eltérni, így hol mulatságos, hol izgalmas kalandok során kerül Lappföldre, Írországba, s közben jó néhány fiú bűvkörébe, hogy aztán végül a Házasági Feladat eredményre vezessen - még ha egészen másképp is, mint ahogy azt ő elképzelte.