Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Az ókori görög művészet történetének utolsó szakasza az i.e. II-III. évszázad idején kibontakozó hellénisztikus művészet. Elődje a klasszikus görög kultúra volt, utódja pedig a római művészet lett. Sokáig a klasszikus görög alkotásokat tekintették az ókori - sőt az egész európai - művészet csúcspontjának, s a hellénizmust hanyatlásként értékelték. Pedig a hellénizmus alkotása többek között a Laokoón-csoport, a pergamoni nagy oltár, a szamothrákéi Niké. A heroikus, barokkos pátosszal, éles fény-árnyék kontrasztokkal teli művek mellett tudatosan vállalták a rút és a torz megjelenítését is, korábban ismeretlen érdeklődéssel fordultak az egyéniség, a portré felé. A szenvedélyek, heves gesztusok művészi kifejezése épp akkor érkezett tetőpontjára, amikor Nagy Sándor a történelem színpadára lépett, a zavarodottság jelei pedig egybeestek a hellénisztikus államrendszer válságával, majd összeomlásával.Az 1984-ben elhunyt Castiglione László régész, történész, az antik művészet tekintélyes kutatój
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: