Hon- és népismeret 5-6. o. B modul jellemzők

"Kedves Gyerekek! A Hon- és népismeret könyv olyan szempontból ismerteti meg veletek honunkat, hazánkat, amelyről már korábban is hallhattatok. A környezetismeret segítségével, illetve az ünnepekre való készülődés révén sok dolog, remélhetőleg nem lesz új számotokra. Ezúttal a Kárpát-medence, azaz a magyar nyelvterület egészének népviseletével, paraszti házaival, szokásaival, érdekes - ma már nem használatos - tárgyaival, összefoglaló nevén: néprajzával ismerkedhettek meg. Ez az ismerkedés rendszerezést és a ti kutatómunkátokat is igényli. A rendszerezéshez kérjétek tanárotok, szüleitek segítségét, hogy a Kárpát-medence - és benne a mai Magyarország - népi emlékeit módszeresen számba vehessétek. Ehhez a könyv témaválasztása, leckékre, fejezetekre bontott tartalma ad segítséget. Megismerhetitek a paraszti házakat, a házak belső elrendezését, azok tájegység szerinti eltéréseit. Megtudhatjátok, mire szolgált és hogyan nézett ki a ház szobája, konyhája, kamrája, és ismereteket szerezhettek arról is, hogy a gazdasági épületek és az udvar mire szolgált. Vázlatos képet kaptok a régi faluközösség életéről, a mezőgazdasági munka és a családi élet ritmusáról. A könyv talán legérdekesebb része a különböző szokások, illetve a jeles napokhoz fűződő ünnepek ismertetése." (Részlet a Kiadó és a Szerző előszavából)