Hősök vagy balekok?

A könyv szerzője a 20 század hetvenes éveinek elején rendkívüli intenzitással látott hozzá a kortárs magyar irodalom ismertetéséhez. A folyóiratok szerkesztői szívesen adtak teret érdeklődésének, a kiadók rendszerint még a megjelenés előtt lehetővé tették számára az új művek megismerését. Érdeklődése kiterjedt minden újonnan megjelenő prózai írásműre, és természetesen nemcsak azokra, amelyekről beszámolhatott a lapokban vagy a rádióban. Az új irodalom népszerűsítéséért a Kiadói Főigazgatóság már 1979-ben nívódíjjal jutalmazta. Cseh-Szombathy László témavezetésével még ugyanebben az évben lett aspiráns az MTA Szociológiai Kutatóintézetében. Disszertációja Devianciatípusok a hetvenes évek új elbeszélő nemzedékének ábrázolásában címmel 1986-ban készült el, és azt 1988 júniusában védte meg. Nemcsak az elbeszélő nemzedék volt új, maga a nemzedékként való fellépés is, és újak voltak azok a szociológiai tartalmak, amelyek újfajta irodalmiságát jellemezték. Új volt azokban az években a szociológia gyors hazai megújulása és fellendülése, elszánt igyekezete, hogy lépést tartson a nemzetközi élvonallal. A könyv szakirodalmi forrásainak bősége, korszerűsége nem formális kitűnőség: a szöveg arról győzi meg az olvasót, hogy az így kialakított következetes elméleti-módszertani keretnek köszönhető a kutatás eredményessége. A példás gondossággal összeállított mű belekerült a felsőoktatásba, s máig az antikváriumok keresett darabja. „A mintánkban szereplő 75 író közül 19-nek a műveiben (összesen 33 műben) fordul elő az öngyilkosság mint motívum.” (…) „A 12 öngyilkos vagy öngyilkossággal kísérletező autonóm vagy autonómiára törekvő személyiségen kívül mindössze 9 további olyan figura van (3 öngyilkos és 6 kísérletező), amely központi hősnek számít. Ezek az arányok arra vallanak, hogy ebben a vonatkozásban az irodalmi anyagnak van egy olyan közös sajátossága – nevezzük ezt az alkotó önmegvalósítás problémájának –, amely a kvantitatív tartalomelemzés révén válik manifesztté” (89). Az pedig szintén a kvantitatív és a kvalitatív tartalomelemzés közös eredménye volt, hogy a szerző egy alcímben is leszögezhette: a hetvenes évek irodalmában „a nonkonformizmus pozitív értéktényező” (211). Objektív elemzése kimutatta, hogy a hetvenes évekre feltűnt fiatal írók legfőbb mondanivalója a társadalomról a társadalom számára: a kívülállás, a nem alkalmazkodás, az ellenállás, mindenképpen „a gyérebb létezés” elutasítása, akár az önvesztés példázatával is.