Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A Hotel Sanghaj süppedő szőnyeges márványpalota, melynek ragyogó tetőkertjében még akkor is szól a dzsessz és szórakozik a nagyvilági közönség, amikor már két világ tragikus összecsapása tornyosul felettükErről a luxusszállodáról szól a regény, zaklatott sorsok, furcsa figurák utolsó menedékéről, mely egyben ragyogó kivirágzása volt a Tenger Városának, Sanghajnak. A tenger városát mocsárra építették európai kalandorok és kései utódaik, akik életüket temetni kerültek ide amp;amp;amp;#8230; és akik szinte érezni vélik az egykori mocsár halálos, szennyes kigőzölgését.Ismeretlen repülőgépről zuhant le az a bomba a japán-kínai háború első napján a csodapalotára, amelynek kilenc áldozata volt - a regény kilenc főszereplője, akiket lélegzetelállító kalandokon sodort egybe végzetük a világ minden tájáról. Az alkoholista angol arisztokrata, az ópiumtól ronccsá vált riksakuli, a származását gondosan titkoló orosz emigráns, a költészetért rajongó, de a háború miatt kémkedésre kényszerített japán hivataln
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: