Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A könyv a felsőoktatási humán képzésekben részt vevő, terepgyakorlatukat töltő, végzés előtt álló hallgatóknak szól, s ezen belül kiemelten a szociális munka szakos gyakornokoknak. Az egyetemi évek során abszolvált elméleti stúdiumok, szemináriumok és tantermi gyakorlatok után a hallgató belép leendő munkájának terepére, ahol elméleti tudását a mindennapi kliensellátás gyakorlatába kell transzformálnia. Ez a folyamat képzésének és képzettségének minőségi változását, tudásanyagának az eddigieknél lényegesen magasabb szintű alkalmazását követeli meg. A kötet széles körben tér ki a tereppel mint munkahellyel kapcsolatos feladatok, helyzetek, emberi kontaktusok és problémák elemzésére, majd a kliensekkel folytatott közvetlen tevékenységi formákat veszi górcső alá, részletekbe menő szempontrendszerek megadásával. Ezt követően áttekinti a szociálpolitikai ellátórendszer hazai elemeit. A zárófejezet az első interjú elkészítését és a gyakornok önsegítő mentálhigiénés munkáját tárgyalja. A köny
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
HUMÁN SZAKOSOK GYAKORLATI... ár és hasonló termékek