Hűtlenek

"Partitúra képmédiumra" - ezt a talányos alcímet viseli a Hűtlenek, Ingmar Bergmannak e különös műfajú, 1997-ben született alkotása, amelyet Liv Ullmann vitt filmre, és amelyet 2000-ben a Cannes-i filmfesztiválon mutattak be először. "Semmilyen köznapi szerencsétlenség - betegség, csőd vagy szakmai sikertelenség - nem kelt olyan fájdalmas és mély visszhangot a tudattalanban - olvassuk a Botho Strausstól származó mottóban -, mint a válás." És létezik-e olyan író-rendező, aki három művész - egy nő és két férfi - szerelmi háromszögének ábrázolása során mélyebbre képes ásni, mint Ingmar Bergman? "Ha légörvény vagy fuvallat támad, még a kihunyt érzelmek is mozogni kezdenek..." A légörvényt egy Marianne nevű nő (szelleme?) okozza, aki rendszeresen megjelenik az öregedő szerző dolgozószobájában, és elmeséli a két férfihoz fűződő, tragédiába torkolló kapcsolatát.
"Arra gondolok, hogy amíg hazugságban éltem, állandóan beszéltem, most viszont, amikor valószínűleg igaz életet élek, alig bírok megszólalni" - vall a kötet második írásában, a Lelki ügy-ben az egykor gondtalan életet élő professzor-feleség, aki most egy tébolyda lakója. Viktoria lassacskán beleőrült a semmittevésbe és a szexuális kielégületlenségbe, s most a rácsok mögött kénytelen szembenézni a kietlen valósággal.
A Szerelem szeretők nélkül címet viselő filmnovella a maga nemében kuriózum. A mű 1978-ban keletkezett, és azóta számos producer visszautasította, mondván: "Ebből az anyagból nem lehet filmet csinálni. Anyagi csőd lenne. Katasztrófa. Öngyilkosság." Valószínűleg az e kötetben való megjelenése az első és utolsó "ősbemutatója". Két történet zajlik párhuzamosan a műben: az egyik egy forgatókönyv nélküli, töredékekből álló, látszólag összefüggéstelen monstre filmanyag földolgozása, valamint a "földolgozók", a fiatal Anna és az idős Albert tétova kapcsolatának históriája, amely mögött sötét árnyként ott lebeg Marco, a film szertelen, fiatal rendezőjének alakja...