Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Fredrick ajánlóKözel három éve írok verseket. Az e kötetben is szereplő alkotásaimból az első, amely nyomtatásban megjelent, A mi ösvényünk című: 528 pályázó több ezer verse, ill. több száz prózai (és drámai, ill. más műfajú) műve közül emelkedett a döntőbe az Öné.Mostanáig összesen 8 antológiában és 4 irodalmi folyóiratban összesen 33 írásom szerepel, melyek közül az Elveszített szép Johannám jutott a legtovább: A 2013-ban igazgatói-doktori ajánlóval kiadott, Mi nem hervad el soha címet viselő kisregényem elején is olvasható, továbbá meghallgatható Kozma Krisztián Radnóti-diplomás ifjúsági versmondó és Nagy Lajos zeneszerző közreműködésével Turek Miklós színművész előadásában.Az alakos írásaimnál a különleges elrendezés a mondanivalót hivatott hangsúlyozni. A versszak-sorrend mindenhol a klasszikus formát követi, például kereszt alakban.Jelen könyvben két külön hangulatvilág tárul Önök elé. Olvashatnak olyan témákról, mint a viszonzatlan szerelem, reményteli vágyak, hála, ki
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: