Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Amikor egyetemi kurzusokon szemináriumi dolgozatot, házi dolgozatot várnak el tőlünk, gyakran ezt olyan magától értetődően teszik, hogy lassanként már el is hisszük: eleve tudnunk kellene, hogyan is kell azt írni. Ez a könyv voltaképpen csak egy dologra akarja rávenni olvasóját: lássa be, hogy az írás esetében ez annyira mégsem magától értetődő, hogy ne lehetne/kellene megtanulni írni. Nem kreatív írást, szépirodalmi szöveget tanít, hanem azt, amit szakszövegnek hívunk. Amit a könyv kínál: az első lépések az ötlettől a strukturált szöveg felé. A könyv felépítése lehetővé teszi, hogy akár egy egyszemeszteres íráskurzus tankönyve legyen, akár önállóan dolgozza fel az olvasója. A feldolgozás eredménye: nem csak világossá válik, hogy a jó szöveg hogyan épül fel, hanem a sok részfeladat megoldásán keresztül gyakorlat szerezhető az összetett, jó szerkezetű szöveg kialakításában. Ez a könyv hasznos annak, aki most kezdi az egyetemet, hasznos annak, aki már ott van, és hasznos annak, aki még c
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: