Ízlés és irodalom

"Van-e jelentősége az irodalmi ízlésnek a tanulmány- és esszéíró munkásságában? Lehet-e egyidejűleg a pozitivizmus és a szellemtörténet követője az irodalomtörténész? És követett módszerének két kulcsfogalma egyszerre és egyidejűleg a tárgyi hűség és az önelvűség? És végezetül: a múlt század első fele mérsékelten konzervatív szemléletű alkotója munkáinak van-e a jelenhez szóló üzenete, tanulsága? A Fábián István (1903, Szombathely - 1961, Pécs) gazdag életművéből született válogatást olvasva (szóljon akár irodalmunk kezdeteiről, kódexirodalmunkról, széphistóriáinkról, Balassi Bálint munkáiról, akár Berzsenyi Dániel világszemléletéről, ódáiról, akár vidám szépprózánkról, az adomáról Vas Gereben, Jókai vagy Mikszáth műveiben) a kérdésekre adott válaszunk egyértelmű: igen.
Hiszen az írások nem csupán Horváth János egyik legértőbb tanítványának mutatják szerzőjüket, hanem olyan szakembernek, aki alapos magyar és világirodalmi műveltsége alapján jelentős önálló kutatási eredményeket is felmutat. Másrészt azért, mert a magyar irodalom jelenségeit mindig szintézisében, európai és világirodalmi távlatban és jelentőségében tudja vizsgálni. Harmadrészt azért is, mert szakmailag megalapozott, igényes nyelvi megformáltságú és stílusú tanulmányaiban mindig ott láthatjuk a kiváló pedagógust is, nemzedékek tanítóját, akinek törekvése: az elért eredmények közérthető módon történő közkinccsé tétele.
A századközép időszakában a Napkelet, a Vigilia, a Korunk Szava, a Magyar Kultúra, a Fiatal Magyarság, az Élet, a Sorsunk, a Dunántúl és a Jelenkor szerzőjeként ismert Fábián István mindmáig nem kapta meg az utókortól az őt méltán megillető figyelmet és megbecsülést.
Ebből igyekszik törleszteni a Tüskés Tibor válogatásában megjelenő tanulmánykötet." (Szirtes Gábor)