Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Charlotte Brontë leghíresebb regénye, a Jane Eyre rengeteget elárul szerzőjéről: életrajzi elemekből építi fel Jane gyermekkorának keserves éveit, és lelke legmélyéből veszi hősnőjének törhetetlen, makacs jellemét is. A regény romantikus cselekménye és érzelmessége révén már első megjelenésekor nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit nagynénje nevel. Kapcsolatukat számos konfliktus tarkítja, így Jane idővel egy nevelőintézetbe kerül Lowoodba. Az állandó koplalás és hideg, valamint az intézet rideg, szigorú szabályai nem könnyítik meg az érzékeny, szeretetre éhes kislány helyzetét. Kis idő elteltével azonban barátokra tesz szert, ez erőt ad neki a benti élethez és a tanuláshoz is, olyannyira, hogy hamarosan osztályelső, majd évek múltán tanítónő lesz. Ezt az állását feladja, mikor nevelőnőnek szegődik Mr. Rochesterhez, annak kislánya mellé. Itt nyugalomra és elfogadásra lel, sőt szerelemre is de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre Az árnyalt, finom
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: