Amikor elhatároztam, hogy írok magamról, voltak, akik azt tanácsolták, hogy nyugodtan legyen a könyvben sok botrányos részlet, mert az garantálja a sikert. Én azonban gyűlölöm, ha valami csak azért sikeres, mert botrányos. Jobb szeretem a néha szolid, néha harsogóan vidám történeteket. Akkor is, ha azok velem estek meg. Különben is, azt hiszem, sosem voltam botrányhős. Én csak Koós János voltam -illetve voltam más is, erről is lesz majd szó-, a Jani, az életem pedig leginkább egy nyitott könyvhöz hasonlítható. Ez a könyv pedig ennek az életnek a legérdekesebb időszakairól szól. Emberekről, eseményekről, helyzetekről, történésekről, villanásokról, rögeszmékről, komolytalan és komoly dolgokról, ahogyan most, 2007-ben, immár hetvenévesen látom őket. Jó, jó, az igazság az, hogy novembertől már a hetvenegyediket taposom, vagy ő engem, ezt még nem tisztáztuk. De hát miért is ne próbáljam már rögtön az elején szépíteni a dolgokat?! Amúgy sem biztos, hogy a végére még egyáltalán marad olyan, a