JOHANNA A NŐPÁPA jellemzők

A középkorban még közismert volt egy suttogva mesélt, furcsa legenda, amely szerint valamikor, réges-régen egy nő is ült Szent Péter trónján: Johanna Papissa. Az évszázadok során a zsinatok hol így, hol úgy foglaltak állást ügyében: a XVI. században még tényként fogadták el létezését, később az egyház koholmánynak minősítette Johanna történetét, és még a neve említése is tilalom alá esett: Johanna nőpápát kitörölték az egyháztörténetéből. Az igazságra valószínűleg soha nem derül fény. A regény ennek a titokzatos és különös asszonynak az életét rekonstruálja. Az amerikai írónő Johannája ízig-vérig öntudatos nő, akit olthatatlan tudásszomj hajt előre a férfiaktól uralt világban. Női mivoltát sem tudja azonban megtagadni, és életét már bakfiskorától végigkíséri egy nagy szerelem, amely drámai fordulatokkal végül meghozza a számára a beteljesülést, s amely ugyanakkor a végzetét is okozza. A világhírű regény évek óta ott szerepel a sikerlistákon.