Jöttem, láttam... (aztán nem győztem csodálkozni)

E történetek, amelyeket a kezében tart, kedves olvasó, lágy somolygásra, olykor nyílt hahotára késztetnek, olykor a sírás határán billeg tőlük a lélek, de sokat mondanak egy korról, amiben az úgynevezett technikai haladás és fejlődés következtében elvesztették az emberek a kommunikációs képességeiket, ezért aztán felültek mindenféle szélhámosságnak és hazugságnak. Ebből következik egy jó tanács: röhögje ki jól magát! No, csak bátran! Senki sem hallja, a cellát már rég magára zárta. „– Olvastad a Bűn és bűnhődést? – Tudod, hogy csak újságot olvasok, és azt is ritkán. Ki írta? – Valami orosz, a nevére nem emlékszem. – És miről szól? – Egy éhenkórász diák megöl egy vén uzsorásnőt, hogy pénzhez jusson. – És elkapják? – El. Pedig neki drukkoltam. Addig igazán izgalmas, amíg nem tudják rábizonyítania gyilkosságot. A vége kész csalódás. Vallásos maszlag.”