Kék fényű glória jellemzők

Tizedik könyvét tárja a szerző az Olvasó elé, s miként az eddigi kilenc, ez is megtörtént esetekről szól. Olyan gyerekek megmentéséről, akik a rendőrség áltál irányított akciónak, vagy egyes rendőröknek köszönhetik, hogy életben maradtak. Közülük nem egy 2-6 évesen kelt a mezőn, a kukoricásban, az erdőben felfedező útra, mások azért kerültek közvetlen életveszélybe, mert nem tudtak úszni, vagy pedig túszul estek. Ezek, a sokszor csodával határos életmentések nem szerepelnek a rendőrségi statisztikában, holott egy gyermek, vagy felnőtt életének a megmentése többet ér akár ezer bűnöző leleplezésénél is, hiszen az élet egyszeri és megismételhetetlen.