Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A napkeletről jöttem, a nagy hegyek, a zúgó fenyvesek világából, ahol még álmodnak szűk szavú emberek, kemény magyarok.Az impériumváltás után meginduló erdélyi magyar szellemi élet valóságos kovásza volt Kós Károly (1883-1977). Eredetileg építész, de mint festő, rajzoló, etnográfus, műtörténész, mezőgazdász és politikus is jelentős teljesítmények sorozata fűződik a nevéhez. A Keleti Újság felszólítására 1919-től publicisztikával is foglalkozott, 1920-ban pedig megírta első kisregényét. Szavai szerint így csinált belőle 37 éves korában írót az íróhiány és a bizonytalan egzisztencia amp;quot;. Szépirodalmi munkássága nem terjedelmes. Két nagyobb terjedelmű regénye, ugyanennyi kisregénye és színjátéka, valamint egy tucat novellája látott mindössze napvilágot, ám maradandó irodalmi értéket képvisel valamennyi.E kötetben kisregényei és novellái kaptak helyet, melyekben a regényekhez hasonlóan szintén a történelmi érdeklődés, az erdélyi hagyományok élesztésének szándéka vezeti. Stílusa erdélyi zam
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: