Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A Kié a média? az utóbbi évek legjobb tanulmánya erről a témáról. Arról a tárgyról, ami egyszerre a legkönnyebb (mert mindenki által unalomig ismert) és ugyanakkor a legnehezebb (mert lényegéhez McLuhan provokatív, ám fel nem oldott paradoxonai óta máig nem jutottunk közelebb). A szöveg olvasásakor lelki szemeink előtt egy, a harmincas éveinek vége felé járó, szerencsés sorsú magyar kutató jelenik meg. Olyan, aki fölényesen ismeri ki magát az új és igényes elméleti irodalomban. Egyben olyan is, aki nem tudja elképzelni, hogy a mai média feltérképezéséhez ne mellékelne önálló elemzést a globalizációról. Kicsit már csodálkozunk, amikor szerzőnk megismertet bennünket a mai médiahelyzet lehetséges felemelő, de esetleg egyenesen tragikus következményeivel is. Amikor pedig ott tartunk, hogy milyen pontosan térképezte fel a huszadik századi magyar elektronikus média történetét is, szembesülünk azzal, hogy a szerző nem más, mint Sándor György, a Magyar Televízió egyik egykori vezetője. E
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: