KOVÁCS MARGIT - MÚZEUMI SÉTA - jellemzők

Kovács Margit, a kerámia legismertebb magyar művésze szerencsés csillagzat alatt született. A siker gyorsan – már a pálya elején – mellé szegődött, és elkísérte 1977-ben bekövetkezett haláláig. Rendszerek jöttek-mentek, nimbusza azonban folyamatosan emelkedett. amp;lt;br amp;gt;Már életében megkapott minden rangos elismerést: különféle kitüntetéseket, sőt önálló múzeumot is Szentendrén. Legfőképpen pedig a közönség megbecsülését.„Én végül is abban látom munkám feladatát, hogy örömet okozzak az embereknek” – nyilatkozta egy interjúban. A program azért hiteles és eredményes, mert munkájában ő maga is örömet talált. Ahogy egy másik újságcikkben elmondta: „Az agyag a mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom… Azt kívánom, hogy ez a hullámverés utolsó lélegzetvételemig elkísérjen.”