Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Hosszú évek óta váratott már magára a kiadvány, melyről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy hiánypótló. Hiánypótló, mivel ezidáig sajnos nem született olyan könyv, mely az íjászat alapjaival ismertette volna meg az íjászkodni vágyókat. Sajnos ennek következtében sokan helytelenül használják fegyverüket, még többen pedig nem az erejüknek megfelelő íjat választottak. Ami pedig talán a legszomorúbb, hogy sok gyermek az íj erősségének helytelen megválasztása miatt vesztette el kedvét és lelkesedését az íjászat iránt, a korábban féltve őrzött íj pedig a lakás egy porosodó tárgyává vált. Ebben próbál segíteni a könyv, hogy milyen íjat válasszunk és hogy tegyük meg akár önállóan is az első lépéseket. Megfelelő iránymutatással az íj kezünkben valóban kulcs a történelemhez, mely kinyitja előttünk történelmünk kapuit.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: