Kyvagiokén jellemzők
Ki vagyok én? – kérdi a nyolcvankét esztendős Déry Tibor új regényének címében. De hiszen ezt kérdezte mindig is, ifjúkori naturalista novelláiban és szürrealista-expresszionista-dadaista verseiben csakúgy, mint A befejezetlen mondatban, az Ítélet nincs-ben, a Kedves bópeer…!-ben. A Kyvagiokénben Déry Tibor életének legfontosabb epizódjait villantja fel, örvénylő forgatagban, sodró lendülettel; emlékei ezúttal az irónia, a szatíra fénytörésében jelennek meg, hogy a kaleidoszkóp arabeszkjei mind jobban kirajzolják egykori és mai ismerőseinek alakját, a városokat, tájakat, ahol élt, élményeit és képzelgéseit, a valóságot és az álmokat, kiváltképp pedig mindenkori hősét: önmagát. Az író hol tündérien játékos, hol fogcsikorgatón keserű humora, akasztófahumora emeli ki az egyéni sors esetlegességei mögött megbúvó mélyebb tartalmakat: Déry Tibor megszenvedett, ellentmondásokból kialakult és ma is termékeny, ellentmondásokkal gazdag filozófiáját. A Gyilkos és én, e kötet másik nagyszerű írása, mintegy rímel a Kyvagiokén-re: a németországi kéjgyilkosság rémtörténete csak alkalom és ürügy arra, hogy az író, mintegy behelyettesítve magát a gyilkos személyébe, az ember mindenkori agressziójának természetraját adja, s túl azon művész és társadalom kapcsolatát, viszonyát fogalmazza meg.
