Lelkem tele van szép hangokkal

Hegedűs Endrét megelőzi mosolya a színpadon... Mielőtt leülne a zongorához, hogy a kezdeti feszültség leküzdéséhez erőt merítsen a billentyűkből, mesél kicsit a műről, szerzőjéről, a korról, amelyben a hangjegyek megszülettek. A tündöklően tartózkodó muzsika - mint ahogy az égbolt csillagai szőnek rettentő súlyokból leheletfinom pókhálót - egyszer csak megtörténik általa. Talán, mert tudja, hogy a művésznek oda kell ajándékoznia egész életét, hogy a korszak, s a művek, amelyekkel eljegyezte magát, életre keljenek; a valóság felmutatásával vallomásként, himnuszként, védő - vagy vádbeszédként megszólítsanak, leleplezzenek, megríkassanak, felvidítsanak...