LEVELEK FELICÉNEK jellemzők

A Györffy Miklós szerkesztésében és Györffy, valamint Rácz Péter fordításában megjelenő Felice-levelek öt évet felölelő és több mint hétszáz oldal terjedelmű anyagának kisebbik hányada látott napvilágot magyarul 1981-ben, a Naplók, levelek című kötetben, abból azonban a teljességre alig következtethetünk. A szövegek mind Kafkától származnak, Felice válaszait nem ismerjük. Ki volt Felice Bauer és hogyan kerültek a nyilvánosság elé a neki címzett levelek? Kafka 1912 augusztusában Max Brodnál találkozott vele először. Felicét egy gramofonokat és diktafonokat előállító cégnél előbb gyorsíróként alkalmazták, majd hamarosan felelős pozícióba került ugyanott. Kafka ebben az időszakban viszonylag kiegyensúlyozott, és íróként önmaga számára ígéretes életszakaszában volt. Dolgozott, és a Rowohlt kiadónál megjelenésre készítette elő Szemlélődés című kötetét, amelyet később többször így emleget Felicének: „a te könyved”. Közeledését Felicéhez paradox módon talán legjobban a köztük lévő földr