Raguel hét tanítványa jellemzők

Szepes Mária - Raguel hét tanítványa leírása Szepes Mária 1948-ban kezdte és 1977-ig érlelte a Raguel hét tanítványát. Magánkiadásban szerették volna megjelentetni, de végül ez a beavatási regény is csak a rendszerváltozás után, 1990-ben kerülhetett először a nagyközönség elé. Azóta német nyelvre is lefordították. "A Raguel hét tanítványát életem főművének és utolsó nagy opuszának tartom. Egyes részeit ma bizonyosan másképp írnám meg, mégsem változtattam rajta, mert minden mozzanata összefügg szellemi fejlődésem szakaszaival, az egyre bővülő körű tanulmányokkal, amelyeket folytattam. Tudom, hogy a Raguel nem publikálható ma ebben az országban. De szilárd meggyőződésem, hogy amikor elérkezik az ideje, mindazok olvasni fogják, akikhez a benne rejlő fontos üzenetek szólnak." - írta Szepes Mária 1977-ben. Raguel, az időtlen, évszázadokon át újjászületett Mester magához hívja tanítványait, a zodiákus kör hét bolygójának egy-egy képviselőjét, amúgy közönséges földi halandókat, hogy együtt vészeljék át a közelgő Világalkonyt és megalapozzák a jövendő emberiség létét. Minden szereplő életét nyomon követhetjük születésétől fogva, s részesei lehetünk lelki-szellemi fejlődésüknek egészen Mythenburg váráig s a végkifejletig. ,,A Raguel-saga írása közben plasztikusan életre kelt valamennyi hősöm, hősnőm alakjával annyira azonosultam, hogy velük együtt éltem át szerelmeiket, csalódásaikat, sikereiket, kudarcaikat, örömeiket, vergődésüket. Velük merültem poklok szakadékába, s emelkedtem a Kozmosz végtelenné táguló kiterjedései közé. Ma is velem vannak. Szellemi, érzelmi gazdagságot sugároznak, megosztják azokkal az olvasókkal, akik elméjüket, lelkület megnyitják előttük." ,,Raguel Isten barátja, a szent angyal, aki a világon és az égitesteken beteljesíti a törvényt. Jelenünkben Raguel nem létezik, de nem kételkedhetünk benne, hogy van, mert volt, s most is a múlt vagy egy más létállapot elérhetetlen dimenziójában folytatja öröklétét. Raguelt a karma angyalának, az életet gyökerében átalakító hőnek, az örök tűz ébren tartójának látom és ennek a termékenyítve teremtő, önemésztő inspirációnak igen sok megszállottja bukkant már elő ismert történelmünk folyamán. A tűz lényege az élet misztériuma. S a szenvedésektől súlyos karma maga a tisztítótűz. Raguel pedig sohasem lehet távol a nagy tüzektől." A Raguel hét tanítványa a hét bolygót megtestesítő hét főszereplő életének, sorsuk alakulásának, lelkük tisztulásának s együvé tartozásuknak a története. Végigvezet bennünket fejlődési stádiumaikon, az ősi hagyományokból ismert beavatásokon, amelyeket előbb-utóbb mindannyian megjárunk szabadulásunk érdekében. Miközben megismerjük a hét karakter jellemzőit és a beavatás síkjait, fölismerjük azt is, hogy összefogásuk, erejük egyesítése jelenti majd a megoldást, egy új korszak születésének lehetőségét. Mint minden időtálló történet, a Raguel-regény is vonatkoztatható a saját életünkre. A hét főhős sorsának buktatói között önnön nehézségeinkre ismerhetünk és a kiút aranyfonala mentén gyógyulásunkhoz, kötöttségeinktől való szabadulásunkhoz is megkapjuk a segítséget. Raguel az egyéni képzés és fejlődés mellett a tiszta szellem köré rendeződő kis közösségek erejét is hangsúlyozza - ez pedig a ma emberének egyik legfontosabb üzenete: az összefogásban rejlő hatványozott, tiszta eszme és erő, amely az új évezred tartópillérét jelentheti. A szerzőről: Szepes Mária 1908-ban született. Abban az évben, amelyben - bizonyos számítások szerint - beköszöntött a Vízöntő világkorszaka. Gyermek- és ifjúkorát színészek, sztárok, bohémek népesítették be: már kétévesen színpadra lépett, később szülei stúdiójában filmezett, s bár otthonosan mozgott ebben a világban, mégsem akart soha színésznő lenni. Már kilenc-tíz évesen tudatosan készült az írói pályára, s még a legnehezebb körülmények között is mindvégig kitartott mellette. Szinte nincs olyan műfaj, amelyet ki ne próbált volna: monumentális, ezoterikus életművét ma már az egész világon ismerik, de talán kevesebben tudják, hogy ifjúkorában filmeket, dalszövegeket is írt, s adott esetben egy egész folyóiratot megtöltött cikkeivel. Titokban írt, az asztalfióknak dolgozott abban a biztos tudatban, hogy művei talán sosem jelenhetnek meg. Közben - szintén titokban - ezoterikus iskolát alapított, s tanítványok százait kísérte el útjukon. Évezredeket átívelő, varázslatos bölcsessége, mágikus tudása és a belőle áradó elfogadó szeretet tucatjával vonzotta hozzá a segítségre vágyókat. A Raguel hét tanítványát 1948 őszén kezdte el írni, s a végső változat 1977-ben készült el. E hatalmas beavatási regény a lélek tisztulási folyamatainak különféle fázisain vezeti át az Olvasót. Hét típust, a hét bolygó karakterét formázza meg egy-egy emberi sorson keresztül. Hét különböző utat vetít elénk, hét összetett próbát, amely után mindannyian beérnek a végső célba. Az írónő maga élete utolsó főművének tartotta ezt az ,,óriás eposzát". Szepes Mária a szívével gondolkodott, s az agyával érzett. A későn jött világi sikert nem magának, hanem műveinek tulajdonította. Ahogy mondta: ,,Nagy szükség van a lélek valódi orvosaira, olyanokra, akik segíthetnek kivezetni az embert maga teremtette csapdájából, gondolkodását kiszabadítani az anyag börtönéből és rányitni a szemét magasabb rendű céljára. Aligha van ennél méltóbb szolgálat." Szepes Mária - Raguel hét tanítványa tulajdonságai Kiadó: Édesvíz Kiadó Szerző: Szepes Mária Cím: Raguel hét tanítványa Műfaj: Ezoterikus/Vallási Oldalak száma: 688 Kötésmód: kötött Nyelv: Magyar ISBN: 9789635281282 Súly: 1.05 kg Cikkszám: 1146796