Lolita

Nabokov nevezetes regényét, mely az ötvenes évek második felében meghozta számára a világhírt, mindenféle szexuális forradalmak híres-hírhedt műveivel szokás egy sorban emlegetni, jóllehet mi sem állt távolabb a szerzőtől, mint a szexuális ösztön felszabadítására való törekvés. Nabokov művészi célja se nem egy perverzió (a pedofilia) fölmagasztalása, se nem elítélése: a mű metaforikus szinten az emberi "én" börtönéről szól - Humbert Humbert ahhoz a majomhoz hasonlít, amelyik "létrehozta az első szénrajzot, amit állat valaha is készített; ez a vázlat a szerencsétlen pára ketrecének rúdjait ábrázolta". Nabokov esztétikai-etikai világszemlélete szerint az "én" ketrecébe való bezártság a sorsa minden olyan művésznek, vagy inkább "álművésznek", aki összekeveri az életet és a művészetet.
A Lolita hallatlan világsikerét (két film is készült belőle, Stanley Kubrick, illetve Adrian Lyne rendezésében) elsősorban hihetetlen nyelvi és gondolati gazdagságának köszönheti: a XX. század egyik legnagyobb művészregénye ez, amelyet képtelenség "kiolvasni".