Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Ötödik átdolgozott kiadásA közigazgatás, valamint az annak szervezeti-intézményi rendszerét és működé-sét szabályozó közigazgatási jog az államszervezet egyik fő alrendszere, illetve a jogrendszer egyik legterjedelmesebb ága. Ebből adódóan az egyetem jogászképzés, továbbképzés, illetve a közigazgatási szakemberképzés programjában kétségtelenül központi helyet foglal el az az isme-retanyag, amely a közigazgatásnak az államszervezet rendszerében és működési mechanizmusában elfoglalt helyére, a közigazgatási jog alapintézményeire, a közigazgatási szervek által végzett jogszabály-előkészítő, jogalkotó, jogalkalmazó tevékenységére, valamint a közigazgatás működésére és társadalmi környezetével való kapcsolatrendszerére vonatkozik. A magyar közigazgatási jog általános részének tananyagát feldolgozó tankönyv melyet a hazai jogtudományi karok társtanszékeinek szerzői közösen készítettek - a rendszerváltozás óta első ízben jelenik meg...
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG -... ár és hasonló termékek
MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG - ÁLTALÁNOS RÉSZ jellemzők