MEGHALT A FŐÍTÉSZ

A magyar kritika- és esszéírás komoly múltra tekint vissza, még ha a politika sok esetben rá is nyomta bélyegét, pontosabban „lakatját” a metsző hangú ítészek éles szavaira. Bán Zoltán András kritikáira minden időkben az őszinte hang volt a jellemző – az író ekképpen válhatott a mai magyar irodalom- és zenekritika egyik legmarkánsabb és legismertebb személyiségévé. Szigorú ítéleteivel és szókimondásával gyakorta megosztja a közvéleményt, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy azon kritikusok közé tartozik, akinek bírálataira minden esetben oda kell figyelni, legyen szó akár irodalomról, akár a zenei élet eseményeiről. Új kötetének címadó írása, az elmúlt évtizedek irodalomkritikájával foglalkozó esszé (pamflet) tipikusan ilyen munka. A kritikákon túl a könyv különösen izgalmas részét képezik az „elsüllyedt szerzők”-ről szóló írások, amelyekben a közelmúlt némiképp feledésbe merült életműveit olvassa újra friss szemmel és felfedező lendülettel, remélhetően katalizálva a kortárs irodalmi emlékez