MEGMENEKÜLÉSEIM - HOSSZÚ LEVÉL UNOKÁIMNAK jellemzők

amp;quot;Unokáinak szóló hosszú levelét – megrendítő emlékiratát – Győri György egy kerettörténettel, az 1984-es családi Mikulás-estével kezdi. Magam előtt látom őt a feleségével – akiket Péter fiuk révén már évekkel korábban megismertem –, ahogy ott ülnek húszegynéhány fős nagycsaládjuk körében a Szent István körúti lakásban, és szenvedélyes kíváncsisággal vetem rá magam rögtön a családfő Megmeneküléseim című önéletírására. Legalábbis úgy tetszik, mintha elkészülte után máris a kezembe jutott volna az a hajdani gépiratos dosszié – borítójául a szerző másik fiának rajza szolgált –, egyhuzamban olvastam el, s többé nem tudtam elfeledkezni róla. Számomra ez volt az első olyan visszaemlékezés, melynek szerzője egy lenyűgözően megírt családtörténet megroppanásaként képes a maga igazi valójában, mélységében és részleteiben bemutatni, hogy mit jelentett zsidóként üldöztetve lenni, haláltáborba keru¨lni, azt túlélni – és ezek után sem veszíteni el az élethez fűzött összes reményeket.Olvasása közben p