Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Szászi Zoltán az utóbbi pár évben szinte ontja a köteteket verssel és prózával egyaránt van ideje foglalkozni. Minden író és költő álma, hogy a napi megélhetésért vívott harc helyett kizárólag irodalommal foglalkozhasson. Szászinak ez most megadatott, bár abban is bizonyos vagyok, hogy ilyen áron közülü(n)k senkinek sem kellene ez a szabadság. A veszteségből nyereséget kovácsolni viszont szintén keveseknek sikerül. A legnagyobb nyertes ez esetben persze az olvasó, már ha manapság egyáltalán olvasnak az emberek verseket. Akik olvasnak, és akik végigkövették Szászi eddigi pályáját, talán igazat adnak nekem, ha azt mondom, hogy költőnk új hangon szólalt meg az Ami volt című kötetben. Merészebben fogalmazva: akár egy új korszak kezdete is lehet a most megjelent anyag. Ezek a versek annyira éteriek, hogy eleinte alig érzékeljük a témákat, csak többszöri elolvasás után bontakoznak ki. Légiesen anyagtalannak hatnak, pedig rendkívül alaposan megmunkált matéria rejlik bennük, azaz sok-sok gondolatból csiszolódtak ilyen letisztulttá. Szászi költészete a nyitottabb, burjánzó formák felől egyre inkább a zártság felé halad, legalábbis szerintem. A kezdeti játékosság, az eszközökkel való lelkes kísérletezés már a múlté. Ami megmaradt, az egyfajta (irigylésre méltó) könnyedség, amellyel témáit kezeli. (Juhász Katalin))
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: