Michelangelo Bounarroti versei

A késői reneszánsz nagy lángelméje, Michelangelo, kortársai szerint különc, magányos, barátságtalan ember volt. Ám ebben a teremtő magányban, melyet a tapintatlan világ oly kevéssé tartott tiszteletben, a múzsák közül négyen is társául szegődtek: a szobrászaté, a festészeté, az építészeté és a költészeté. Ezzel az utóbbival folytatta legbizalmasabb beszélgetéseit. Lírájának sajátos értéke, hogy amíg szobraiban és festményeiben jórészt kora kultúrájának embere, verseiben elsősorban önmaga. Bár saját költészetét nem sokra becsüli, versein keresztül egész életén át elkísérhetjük őt: az ifjúság üde, a hamvasan friss darabjaitól a komor öregkor zord elmélkedéseiig.