Miért gyáva a magyar színház ár és hasonló termékek
Miért gyáva a magyar színház jellemzők
A könyv címét a szerző adta, de a címbe foglalt tartalom jogtulajdonosa a kitűnő költő és drámaíró, Térey János, aki az Aegon-díj átadásakor tartott laudációjában hangoztatta, mint tárgyilagos megállapítást. (Nem az általa díjazott Kovalik Balázsnak címezve.) A laudáció az Élet és Irodalom-ban jelent meg, a könyv szerzőjének reflexióit tartalmazó cikk - hasonlóan a kötetben szereplő írások túlnyomó többségéhez - ugyanott.
A cím tagadhatatlanul provokáló, elsősorban azért, mert általánosít. A szerző természetesen nem gondolja azt, hogy minden magyar színház vagy minden magyar színházi előadás gyáva. A szerző - legalább minden harmadik estéjét magyar nyelvű színházakban töltve - a magyarországi színházi bemutatók egyötödét látja, és a látottak durván egyharmadáról ír kritikát. A szerző tehát szelektál. Nem feltétlenül a minőségre hajt, de negyvenéves, rendszeres színházjáró tapasztalatára építve nézőként eleve igyekszik kiszűrni a "vonal alatti" produkciókat, kritikusként pedig azokat, amelyekről csak kínnal-keservesen tudna kisajtolni használható gondolatot. Következésképp a kötetben olvasható írások alapján, amelyek zömmel 2008-ban és 2009-ben születtek, a szerzőnek sokkal jobb a véleménye a magyar színházról, mint amilyen valójában.
Hogy e szelektált összkép igaz-e vagy hamis, illetve van-e konzekvenciája akár a címbeli tartalomra, akár az attól független, önálló nézői tapasztalatra nézve, azt az olvasó illetékes eldönteni.
A cím tagadhatatlanul provokáló, elsősorban azért, mert általánosít. A szerző természetesen nem gondolja azt, hogy minden magyar színház vagy minden magyar színházi előadás gyáva. A szerző - legalább minden harmadik estéjét magyar nyelvű színházakban töltve - a magyarországi színházi bemutatók egyötödét látja, és a látottak durván egyharmadáról ír kritikát. A szerző tehát szelektál. Nem feltétlenül a minőségre hajt, de negyvenéves, rendszeres színházjáró tapasztalatára építve nézőként eleve igyekszik kiszűrni a "vonal alatti" produkciókat, kritikusként pedig azokat, amelyekről csak kínnal-keservesen tudna kisajtolni használható gondolatot. Következésképp a kötetben olvasható írások alapján, amelyek zömmel 2008-ban és 2009-ben születtek, a szerzőnek sokkal jobb a véleménye a magyar színházról, mint amilyen valójában.
Hogy e szelektált összkép igaz-e vagy hamis, illetve van-e konzekvenciája akár a címbeli tartalomra, akár az attól független, önálló nézői tapasztalatra nézve, azt az olvasó illetékes eldönteni.
