: Winterson prózája árad, mint a zene
Megható, ugyanakkor okosan felépített írás, amelyet autolsó mondatig lankadatlan figyelemmel olvasunk. The Globe and MailBefejeztem az első két osztályt, de miután leégettem a játék konyhát, a legcsúfosabb kegyvesztettség lett az osztályrészem, és tanítónőm, aki fekete tweedkosztümben járt, mert gyászolta Skóciát, azzal bocsátott el, hogy mint anyámnak mondta zsarnokoskodó, agresszív gyerek vagyok. Az voltam. Fiúkat, lányokat egyformán megvertem, és amikor nem értettem, mit akarnak tőlem az órán, egyszerűen távoztam a tanteremből, majd megharaptam a tanárt, ha megpróbált visszatessékelni. Belátom, viselkedésem nem nevezhető eszményinek, de anyám komolyan hitte, hogy megszállt az ördög, a tanítónőm pedig Skóciát gyászolta. Normálisnak lenni volt a legnehezebb. A szikrázó humorú Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? nemcsak az örökbefogadás érzelmi örökségét dolgozza föl sokoldalúan, hanem helyet kap benne az az üdítő felismerés is, h