Minden gyógyítható jellemzők

"Meggyógyítottam magam egy halálos betegségből, amit a hagyományos orvostudomány reménytelennek, kezelhetetlennek tartott. Visszaszereztem tökéletes egészségemet. Hiszem, hogy mindannyian gyógyítók vagyunk, és valahol belül mélyen tudjuk, hogy minden gyógyítható." (Martin Brofman, Ph.D.)
Martin Brofman olyan gyógyítási rendszert fejlesztett ki, amely hatékonyan ötvözi a nyugati pszichológiát és a keleti filozófiákat. Úttörő munkájában kifejti a csakrák jelentésének rétegeit, illetve kapcsolatukat úgy az értelemmel, mint a testtel, lehetővé téve, hogy a testet a tudat térképeként értelmezzük. Ily módon nyomon követhetjük a betegségeket a tünetektől az okokig, és ennek alapján dolgozhatunk velük. A szerző által javasolt technikákat elsajátítva a jövőben esetlegesen előforduló betegségeket még gyökerükben felismerhetjük.
Az, "ahogy" fizikailag érezzük magunkat, tükröződése annak, "akik" vagyunk és "ahogyan" élünk. Az író Minden gyógyítható című könyvében e gondolatokat vizsgálja. Erőt ad nekünk a változtatásokhoz, s arra bíztat, hogy felelősséget vállaljunk egészségünkért és jó közérzetünkért. Csak egy tested van - törődj vele!