MOMENTARY FAME - THE 9:30 COLLECTIVE - CD - jellemzők

A 9:30 Collective története 1998-ra nyúlik vissza, amikor a zenekar 9:30 néven megjelentette első albumát. Az akkori felállás: Huszár Endre (dob), Zsemlye Sándor (saxofon), Szappanos György (basszusgitár), Nagy János (zongora), Fekete Kovács Kornél (trombita), Tátrai Tibor, Birta Miklós, Kormos János (gitár), Sandra Grant (ének, szaxofon), Jamie Winchester (rap). A lemez a jazz műfajában szokatlanul intenzív médiavisszhangot kapott. A népes szereplőgárda a megjelenést követően több koncertet is adott, ezek sorában volt az első Hungarian Jazz Festival is, amelyet a Magyar Televízió 1-es csatornája önálló műsorban sugárzott. Ezt az időszakot egy közel hat évig tartó szakasz követte, amelynek során részben új felállásban folyamatosan készültek az új lemez felvételei. Először Magyarországon, ahol a magyar és amerikai szereplőket vették fel, majd Lengyelországban, ahol a keverést is végezték, végül a felvétel Ausztráliában, Melbourne-ben nyerte el végső formáját. A végeredmény egy nemzetköz