Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Történelmi eseményre került sor a 2000 éves Savaria, Szombathely életében 2010. április 14-én a püspöki palotában. A Szombathelyi Egyházmegye és a Szombathelyi Zsidó Hitközség szervezésében első ízben került sor közös megemlékezésre a Mondd el fiaidnak emlékkonferencia a holokausztról és néhai Kovács Sándor embereket mentő és segítő egykori szombathelyi megyéspüspökről. Az elhangzott előadások bemutatták a korszak rendhagyó körülményeit, a Horthy-rendszer és a magyar kormányzat bűneit, és hogy a holokauszt idején, a magyar történelem legnagyobb temetőjének, Auschwitz korszakában is voltak bátor, segítő, igaz emberek akik önmagukat sem kímélve segítettek valakit, valakiket, olyanokat, akiket megölni, elpusztítani akartak, akik nem tehettek arról, hogy zsidónak vagy utólag zsidó származásúnak minősítve születtek. Jelenlegi szétszórt világunkban igaz és becsületes, őszinte erőfeszítésekre van szükség a múlt valóságának megismeréséhez, hagy tanulni és okulni tudjunk a történelemből, saj
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: